12. Rege a pokolból

A mellékelt zene teljesen visszaadja a fejezet titokzatosan sötét hangulatát, főleg ha olvasás közben hallgatjátok. Igazán hatásos ha közben elképzelitek, hogyan lopóznak lefelé főhőseink a hideg lépcsőkön az ismeretlen kút mélye felé. Szinte hallani a zenében a lépteiket..

https://www.youtube.com/watch?v=5hRTjLd3iQ8

"- Édesanyám mesélt erről a kertről. Azt mondják, itt régen békében élhettek együtt a kobold és az ember alkimisták. Úgy tudom, ebben a kútban a csigalépcső mentén ablakok vannak, és ha belenézel az üvegébe, megmutatja lelked szimbólumát. - Lelked szimbólumát? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Yvone. - Igen. A kobold papok úgy tartják, hogy háromféle lélek létezik és ezeknek háromféle jelképet adtak. Van a tiszta és jóságos, ezt egy fehér vágtató csikó szimbóluma jelképezi. Van a romlott és menthetetlen, ezt egy kínjában tekergőző féreg jelképezi. - És mi a harmadik? - Annak a jelképe az óra. Ezek a lelkek még kiforratlanok. Vannak jó és rossz tetteik egyaránt, de egyik sem sorsdöntő, így ezeket órával jelölik. Az órának két mutatója van és mindkettő az óra hatos számától indul fölfelé a tizenkettes felé. Az egyik oldal fekete, a másik fehér, így szimbolizálva a tiszta csikót és a sötét férget egyaránt. Az ember tetteivel és a lelkében ezektől leülepedő érzésekkel a mutatók fölfelé mozdulnak attól függően rosszat vagy jót tett. Amelyik mutató hamarabb eléri a tizenkettest, az a jelkép nyerte el lelked tükrét és azt fogod látni az ablakodban."

 

"A mélységekbe csavarodó kutat a kert legmesszebbi zugában találták meg, mikor sikerült magukat átverekedni a kínzó sötétségen, amely a lombok, levelek és ágak közötti teret töltötte be végtelen sűrűségben. A kútba belenézve, annak falában vagy ezer sötét, formájában végletesen eltérő ablakot pillantottak meg, amelyek a lefelé vezető, csigaházként keringő lépcső korlátfalából nyíltak. A fal vizes volt és nyálkásan zöld a foltokban rátapadt algáktól. Erős vízililiom és esővíz illat csapta meg a fekete lepelbe burkolózó kalandorokat, akik halkan lépdeltek lefelé a kanyargós lépcsőfolyosón, körbeforogva a vízcseppektől kongó kút közepét.

- Szerinted, melyik ablakba kell belenéznünk? - Suttogta Yvone.
- Az ablakok az emberi élet jellemvonásait is tükrözik, ezért van az, hogy mindegyik más formájú.
- Akkor választanunk kell magunknak?
- Hát..ha másképpen kellene csinálnunk, már nem tudnám, hogy mit találjak ki. - mondta William tanácstalanul.
Ahogy apránként lépkedtek a méretes kőlépcsőkön lefelé, a hatodik szinten Yvone megpillantott egy ablakot. Az ablak szárnyai könyvlapoknak tűntek és átlátszó fényt tükrözött az üvege, mikor Yvone szeme hosszasan elidőzött rajta. Biztos volt
benne, hogy képzelődik, ahogy az ablak egyre erősebben hívogatta mintha vékony hangokat is hallatott volna. Ám mikor már igen közel ért a díszes melegséget árasztó ablakhoz, a szemközti oldalon megpillantotta Williamet, aki egy üres ablaknál állt meredten bámulva maga elé. A lány azonnal odasietett barátjához, akinek arca csüggedt volt és letört.
- Mi a baj William? - Mormogta Yvone, miközben próbált a megbabonázott tekintetű William szemébe nézni, akinek oly bús volt az arckifejezése, amelyet Yvone még sosem látott rajta.
- Hát nem látod? - Kérdezte melankóliás hangon William. - Ám ekkor már Yvone tudta, hogy William mit lát, még ha ő maga nem is láthatta azt.
- A lelkem képe nem fehér csikó.. - Mondta keserűen.
- Én tudom, hogy az! A te lelked, nem lehet más William. - A fiú még mindig megkövülve bámulta lelkének rezgő mutatóit, ahogy órája képe kecsesen kacskaringózó kék vonalakban rajzolódott ki az ablak üvegében, halványkék homályfelhőben úszva.
- Keresd meg a tiéd Yvone. Kevés az időnk. - Utasította keményen William, majd elindult lefelé a lépcsősoron magára hagyva az üres ablak előtt lehajtott fejjel álló lányt. Mikor Yvone visszaindult, hogy megkeresse ablakát, azt azonnal észrevette, hisz olyan erős fehér fényben világított, mint egy drágakő. Félve lépett a duplaüveges ablakkerethez, majd remegő kezét a hideg lélektükörre tette. Ám az ablak üres volt. Várt és várt, de az ablakban csak sűrű fehér levegő kavargott.
- Nyisd ki Yvone. - Noszogatta William. - Ki kell tárnod sorsodat, emlékszel?
- Azzal Yvone óvatosan megfogta a nehéz aranykilincset, és megnyitotta az ablakot, amelyben az addig tétován kavargó fényfüst, most vágtató paripává állott össze, melynek sörénye csillámokat dobott a levegőbe és oly szabadon vágtatott, mint a madár, aki most röppent fel először és még sosem érezte ilyen közelinek az eget."

[caption id="attachment_66" align="aligncenter" width="400"] Quinta da Regaleira - A beavatás kútja (Sintra, Portugália)[/caption]

(Ez a kút egyébként tényleg létezik, ám a regényben szereplő legenda csak az én fantáziám szüleménye.)