"- Szerinted meg tudjuk majd szerezni? - Hallatszott be Yvone szobájába William elfojtott hangja.

- Figyelj, megértem, hogy félsz, de a lány is veled van és most már én is. - Ismeretlen, füstös hang terjengett a házban.

- Yvone nagyon gyenge. – Tette hozzá William szánakozón.

- Nem igazán értelek barátom, hisz megölt egy kulcsőrzőt. Huhúúú! - Lelkes örömkurjantás visszhangzott a teraszról. - Nem semmi a kislány.

- Nem így értettem. Lelkileg sebezhető és befolyásolható. Úgy gyászolja azt a semmirekellő zordzugi alávalót, mint a barátját és félek, hogy Cedric majd manipulálni fogja.

- Azért meg kell őt értened Will. Hiszen amikor utoljára látta, még a barátja volt, és mint egy képszakadás maradt ki az életéből Agatha kegyetlen mivolta. Szerintem túl kemény vagy vele. Ő nem egy kobold William és nagyon fiatal.

- De hiábavaló, hisz előtte nem beszélhetek úgy, ahogy szívem szerint tenném. Holott legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy menjen haza. Haza Londonba a szüleihez, ahol biztonságban van. Nem kezelhetjük egyenlő harcosként egy olyan irtóztató és kíméletlen csatában, amiről mindketten tudjuk, hogy nemigen lesznek túlélők.

- Adj neki egy esélyt Will. Hisz bizonyított már. Ha ő nincs ott a tóban, most te sem panaszkodnál itt barátom, ezt ne feledd!

- Szerencséje volt. De nem az én feladatom, hogy védelmezzem. Éppen elég nekem a népem és Nurd-völgy.

- Ugyan már! Nem kell egyedül védelmezned a völgyet ez nevetséges.

- Ő csak egy kislány Jericho!

- A kislányok is meg tudják védeni magukat. - Yvone állt a terasz üvegajtajában és bámult őrjítő, sejtelmesen kavargó méreggel szemében Williamre. Hosszas, kínos csend következett, majd Yvone kimért tempóban a két baráthoz sétált.

- Had emlékeztesselek William, hogy az, hogy egyáltalán idáig eljutottál a kis sebezhető betolakodónak is köszönhetted. - Kezdett bele.

- Várj Yvone..

- Hagy fejezzem be! – Emelte fel ujját szigorúan.

- Ugyan gyerekek, nem kell ez a műsor. Fogjatok kezet egy kurtacinkfű szörp fölött és …

- Te ebbe ne szólj bele! - Förmedt rá Yvone a szőke hajú Jerichora, kinek olyan türkiz zöld szemei voltak, mint a tó vízének színe a legmelegebb déli napsütésben.

- Jóformán azt sem tudom ki vagy és ez csak rám és Williamre tartozik. Apropó William. - A fiú földbegyökerezett lábakkal állt a korlátnál, arcán olyan szégyen tükröződött, amely kevésszer esett meg büszke személye dacára.

- Nem mondom, hogy nélküled ment volna William, de ha én elismerem a segítséged a te makacs és pökhendi okoskodásoddal karöltve, akkor igen hálás lennék, ha ez fordítva is legalább ilyen hatékonyan működne. Vagy esetleg az önelégült, tudálékos viselkedésedet arra fordíthatnád, hogy erőt véve magadon a szemembe mondod, ha problémád van velem, vagy ha éppen nélkülözhető hisztérikának tartasz. De ha más nem jut eszedbe, engedd meg hogy adjak egy ötletet. A köszönöm szó, tudod csodákra képes.- Yvone már befordult az üvegházba, hátat fordítva a megdöbbent kettősnek, hogy egyedül menjen a tőr keresésére, de akkor még eszébe ötlött egy utolsó, fortyogó indulatba és keserű csalódottságba mártott döfés.

- Nem beszélve arról, hogy a te lelked jelképe csak egy óra volt, így hát azt gondolom, ideje lenne felépítened magadban egy új értékrendet. Ha hajlandó vagy együtt dolgozni jöhet a kis barátod is, mert én nem leszek ott, hogy megmentselek, ha elgyepálva láncra vernek. - Azzal köddé vált a lépcsőfordulóban, magára hagyva a két elhűlt koboldot.

- Hát – köhögött Jericho - nebáncsvirág létére, nem tagadhatod, hogy ez volt nyolcvankilenc éved leghatásosabb és legjogosabb földbedöngölése. - Nevetgélt miközben könnyed mozdulattal fölpakolta lábait a korlátra.

- Neked nem az én pártomon kellene állnod? - Hüledezett a felháborodott William.

- Néha neked sem ártana szemléletet váltanod. - Bolondozott a szőke fiú majd erősen vállba veregette barátját és becsörtetett a házba.

 Yvone dübörgő dühvel és csalódással szívében járkált fel és alá most ketrecnek tűnő hálószobájában. Hitevesztetten szorította torkát a magány, amely most már itt is utolérte. Hasogató megpróbáltatásai után hiába használta fel szívének és lelkének minden bátorságát a tőr és egy olyan világ érdekében, amely bár nem az övé, de szinte már annak tekintette, William nem tartja méltónak erre a feladatra. Az üresség és az elhagyatottság, amelyet az idáig elvezető úton elnyomott a kaland az izgalom és egy megmagyarázhatatlan felemelő érzés, hogy jót cselekszik, és talán ezreket menthet meg, mára már szertefoszlott. Kezdte magát igazán olyannak érezni, akit William leírt. Egy gyenge és önmagában elvesztett hitű kislányt látott, akit olyan személyek akarnak tálcán kínálni az ellenségnek, akikben a legáthatóbban megbízott és olyan ember barátságát gondolta magáénak, aki bár megosztani vele nem volt bátorsága, tettei és kockázatvállalásai ellenére is csak szükségtelen gyereknek tekinti, akit elfecsérelt erőfeszítés árán meg kell védeni. Szüntelenül lüktetett homloka a folyamatosan tornyosuló hálátlanság és megvezetés gyűjtötte emlékektől és az újabb megalázó, álnok hazugságtól, amit ismételten egy olyan embertől kellett elszenvednie, akit barátai közül is elsőként tisztelt és szeretett.

- Ne hibáztasd Willt. - Az ajtóban a szőke, kócosan tüskés hajú, robusztus, ám magasságában szinte égig érő kobold támaszkodott.

- Még be sem mutatkoztam. A nevem Jericho és a pár perccel ezelőtti szópárbajban csúfosan megvert William legjobb barátja vagyok.

- Egészen addig, amíg nem mented meg az életét, mert onnantól útban álló kisgyerek leszel, aki túl sokat képzel magához képest és ne gondolja, hogy elég erős bármihez is, hiszen ez nem az ő világa.

- Hú, látom még mindig puskaporos a hangulat. - A laza fiú most levágódott Yvone gondosan megvetett ágyára és úgy terpeszkedett rajta, mint aki teljességgel otthon érzi magát.

- Te mindig ilyen..ilyen..

- Szép vagyok? Jóképű, vagy ellenállhatatlan, szédületes..??

- Udvariatlan. - Fintorgott Yvone ahogy a sármorzsákat szedegette tiszta paplanjáról, amelyek Jericho cipőjéről szaladgáltak egyenesen az ágyneműre.

- Szóval ott tart
ottam, hogy ne vedd komolyan. Se Pribojsza se Primókja, tudod, hogy van ez.

- Nem, nem tudom. És most kérlek, menj ki, egyedül szeretnék lenni.

- Ismerem én az emberi észjárást, mikor a nők ezt mondják, azt akarják, hogy ne hagyjuk őket magukra. Ravasz kis hölgyike vagy te. - Jericho hirtelen felugrott és két ujja közé fogta Yvone arcát, majd kedvesen cibált egyet rajta.

- Héj, ezt ne csináld! - Csapkodott kezeivel pirosló arcához Yvone.

- A lényeg a lényeg, hogy nem tudja elviselni, hogy egy ember, sőt messzebb megyek, egy lány is képes arra, amire esetleg ő. Na, jó egy két kivétellel, de meg kell, hogy mondjam rátermett kis emberlány vagy te. - Kezét fesztelenül tarkója alá tette, így feküdt vissza az ágyra a nyugalom teljes lezserségében.

- Semmi bajom azzal, hogy büszke. Hát legyen ilyen elviselhetetlenül önfejű, ha akar, de másokat nem muszáj belekevernie a félresikerült modorával előadott színjátékába.

- Színjátékba? William nem játszik, ő egyszerűen ilyen. - Nevetett Jericho, kinek szeme olyan önfeledt és barátságos volt, hogy Yvone el sem tudott volna képzelni olyan napot, amikor ez a furcsa fiú szomorú vagy boldogtalan.

- Ó dehogyis nem. Játssza a hőst, akinek nincs szüksége senkire és egyedül is nagyon jól boldogul. Játssza a védelmező fővezért, aki nélkül a csapata tettei megkérdőjelezhetőek, és aki ha nem lenne, már mindenki halott volna, holott senki ezen a világon nem kérte egyikre sem, ezért fölöslegesen adja elő az áldozatvállaló ékes szerepét.

- Értettem! Hagyjuk a témát. Lapozzunk. – Égnek álló szőke üstöke alatt szenvtelen mosoly hullámzott. - És sikerült már megfejteni a tőr rejtekét? – Kíváncsiskodott Jericho, huncutsággal teli zöld szemében, amely olyan káprázatos volt, mint a páva széttárt tolla.

- Fogadok ő küldött, hogy derítsd ki, mert nem csak ahhoz gyáva, hogy elmondja nekem, amit valójában gondol, hanem ahhoz is, hogy beismerje, segítségre van szüksége, méghozzá tőlem!

- Ez egy ártatlan kérdés volt, de ha nem az ő fejét kiabálod ki a füle közül, akkor gyanítom az enyémet. – Mondta szórakozottan majd felállt és már zavaróan közel hajolt Yvone arcához, amelytől liliom kábító illata szökött fel a lány fejébe.

- Nem az a fontos, hogy ebben a percben ki iránt érzel haragot, hanem az, hogy azt az időt, amit haraggal töltésre fecsérelsz, és ami az emberi természetből adódóan nyilvánvalóan elillan, azt számtalan boldogságban és békében tartalmas élet megmentésére is szánhatnád, amelyek jóval tovább tartanak, mint ez a gyerekes nézeteltérés köztetek. - Jericho éles zöld szemének bölcs tekintete, perzselő, nyugtalanító nyílként csapódott Yvone szívébe, szégyenérzetet keltő pontossággal.

- Egy óra múlva indulunk és William, bár ezt gyanítom, soha nem fogja beismerni neked, számít a segítségedre."