Nincs jó regény legalább egy zavarodott gonosz szereplő, vagy eszelős karakter nélkül, aki elmebeteg viselkedésével kizárólag azért teremtetett, hogy kuszálja a szálakat. Lássuk hát az irodalom legsúlyosabb pszichopatáit, az öt számomra legfélelmetesebb őrültet egy igazán hátborzongató csokorba gyűjtve.

kj

5. William Shakespeare: Hamlet – Ophelia

Míg szerelme csak mímeli az elmezavart, szegény ártatlan Ophelián valóban kitör. Nem csoda, ki tudná követni Hamletet, hiszen, mint tudjuk, ő sem az a határozott típus.  Ophelia már akkor sem reagál megnyugtatóan, amikor Hamlet – a játék részeként – vele is ridegen bánik: mindenki egy párnak könyveli el őket, Hamlet meg közli Opheliával, hogy „ha majd férjhez mész”. Normális nő nem hagyná ezt pofon nélkül, Ophelia pedig még csak nem is duzzog. Polonius halálát követően felváltva dalol pajzán és gyászos dalokat a királyi udvarban, összefüggéstelenül beszél: „Azt mondják, a bagoly egy pék leánya volt”, majd öngyilkos lesz.

4. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés – Raszkolnyikov

Raszkolnyikovval csínján kell bánni. Az ő tudata nem a szó orvosi értelmében hasadt, bár gyakran érezni úgy, mintha két személyiség lakozna benne. Ha beutalnák a pszichiátriára, az orvosok valószínűleg idegösszeomlást állapítanának meg, nem tartós és gyógyíthatatlan elmebajt, még ha a tünetek a megtévesztésig hasonlítanak is; több pszichiátriai betegség is felmerülhet a skizofréniától kezdve a többszörös személyiségen át a nagyzási hóbortig. Igaz, nem hallucinál, csak élénken álmodik. A világnézeti okokból elkövetett gyilkosság is írható a főhős kimerültségének, nyomorúságos körülményeinek számlájára a nagyzási hóbort helyett. Ő egyébként a lista pozitív példája, hiszen gyógyultan, ép elmével távozik – a fegyházba.

3.Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: A homokember – Nathanael

Nathanael dajkája sem lehetett ép, hiszen gyerekkorában egy horrorisztikus mesét suttogott el neki elalvás előtt: ha nem hunyja kis szemét álomra, jön a Homokember, és kivájja. Nathanael ekkor kezd megzakkanni; rájön, hogy a Homokember itt él közöttünk, Coppelius, az ördögi ügyvéd alakjában. Coppelius körül valóban sok minden nem tiszta, de arra, hogy emberi szemeket gyűjt, nincs bizonyíték. Nathanael egész további életében attól retteg, hogy eljön érte a Homokember, és kiveszi a szemét. Ez képletesen, de megtörténik; kiderül, hogy a szerelem tényleg vak, ugyanis Nathanael egy időre hanyagolja szerelmét, Clarát, mert belezúg Olympiába, aki valóban hibátlan szépség, egyetlen aprócska gond van vele: nem ember, hanem bábu. Nathanael egyébként másokra és magára is veszélyes; menyasszonyát, Clarát is le akarja dobni a toronyból, de végül magát veti le.

2. Stephen King: Tortúra – Annie Wilkes

A könyvekben lakozó elmebetegek férfi uralta világában határozott baltacsapásokkal tör utat magának Annie Wilkes, minden híresség rémálmának első számú lidérce: a megszállott, az "első számú” rajongó, aki mohón falja kedvence műveit – és adott esetben akár kedvencét magát is. Annie határozott és sokszor logikusan működő művészi elképzelésekkel rendelkezik, és ha egy szerencsétlen fordulat következtében a karmaiba keveredett imádott író teremtő fantáziája nem az ő vágyainak ívét követi , hát különböző szerszámok segítségével gondoskodik az eltérő röppálya igazításáról. A formátlan, gólemszerű, egyszerre gondoskodó és egyszerre pusztító erejű nőszemély valóban félelmetes teremtmény, de itt-ott együtt is érez vele az ember amitől csak még félelmetesebb.

1. Charlotte Brontë: Jane Eyre – Mrs. Rochester szül. Bertha Mason

A dühöngő őrült prototípusa, akinek alkoholista ápolónő viseli gondját. Valamikor szép volt és érzéki, amit maximálisan ki is használt, magyarul fűvel-fával csalta szegény csőbe húzott Edward Rochestert. Minden elismerésem Mrs. Grace Poole-é, hogy annyi ideig bírta, mert Bertha enyhén szólva közveszélyes. Amikor Mrs. Poole elszundít a kelleténél nagyobb ginadagjától, Bertha – aki amellett, hogy agresszív, kellően ravasz is – elcsórja a kulcsokat, és kedvére garázdálkodik Thornfieldben: felgyújtja hites ura ágyát, halálra rémíti a nevelőnőt (lehet valami a női megérzésekben, mintha tudná, hogy ő a rivális), leszúrja a saját öccsét, négykézláb közlekedik, morog, a szembesítésnél pedig ráveti magát Mr. Rochesterre, hogy átharapja a torkát. Ekkor hangzanak el Mr. Rochester szájából a következő végletesen cinikus és keserű mondatok: „Ez az egyetlen hitvesi ölelés, amelyet én ismerek. Ilyen becézgetések vidítják fel magányos óráimat”. Piromániája a végzete is egyben: a lángoló Thornfieldben leli halálát, kiloccsant agyvelővel.

+ 1 Robert Bloch: Pszicho – Norman Bates

Kevesen tudják, de a slashermovie nagy elődjét-alapját, a Psychót egy bestsellerből adaptálta Alfred Hitchcock. Robert Bloch, Lovecraft kebelbarátja volt a kiötlője Norman Bates hátborzongató figurájának, akit állítólag Ed Geinről mintázott (én ugyanezt A texasi láncfűrészes gyilkosságok mészárosáról is olvastam). A mamájával nem éppen hagyományos szülő-gyermek kapcsolatot ápoló, tudathasadásos és taxidermista Norman a regényben egyébként negyvenéves, kövér, és kicsit visszataszító, teljesen más, mint a nyurga, idegbeteg Anthony Perkins. A zuhanyzójelenetben Mary (és nem Marion) Crane fejét pedig egy csapással nyisszantják el a testétől, a szurkálásra csak egy odavetett félmondat utal – ami rémséges ugyan, de a hetven kameraállás és Bernard Herrmann fémes zenéje nélkül brutális jobb horog helyett csupán kocsmai pofon.

 

 Ha van "kedvenc" pszichopatád, aki kiérdemelte a legtébolyultabbaknak járó elismerést, és akit kihagytam a gyűjteményből, oszd meg velünk kommentben!

 

Forrás: Könyvesblog