Ez a részlet igen fontos a könyv utolsó, minden titkot feltáró fejezetének szempontjából, ezért nem árt ha figyelmesen olvassátok.
Egy kicsit azért segítek..Filbert fiával kapcsolatban lesz érdemes előkapni majd a kreativitást a következő megosztott részlet olvasása alkalmával. :)
- Húha..nem kellett volna olyan sokáig ébren maradnunk. - Cedric meglepett arccal, ám annál kipihentebben állt a bejárati ajtónál, kezében minden szükséges tárggyal. Térkép, hátizsák, távcső, iránytű és fényképezőgép.
- Nem, semmi baj..csak rossz álmok. Már mehetünk. - Azzal Yvone kiviharzott szürke pólójában, és kedvenc kék térdnadrágjában a skóciai napsütésbe. Kivételesen szép és nyugodt volt az idő. Napos és szokatlanul kellemes, simogató szél fújt a fák közül.
- És mégis mióta vannak ezek a rossz álmok? - Cedric lassan sétált Yvone mellett, ahogy elérték az erdő szélét, hogy megkerüljék.
- Hát, valójában nem is tudom. Mióta idejöttünk.. biztos még nem tudtam megszokni a hirtelen helyváltozást. De te sem nézel ki éppen úgy, mint aki minden éjjel az igazak álmát alussza. Yvone a pulcsija gallérjába búvó Cedricre sandított.
- Kimerítenek ezek a kirándulások, tudod..de félre ne értsd, nem az a baj, hogy felfedezzük a kastélyt, hanem az, hogy ennyire sűrűn. A professzornak fontos a munkája, és ezt szereti feltűnően kimutatni, vagy éppen tárgyakba önteni. Ezért van az, hogy bármi, amit talál, az végül a szobájában landol.
- Yvonenak lett volna kedve elmondani, mi mindent rejt még az a szoba. Köztük elsőként egy teleportáló gépet is. De nem szívesen hagyta volna ki a napokban történteket sem, hogy a professzor egy David Copperfieldet is meghazudtoló eltűnési mutatványt adott elő. Yvone azonban, jobbnak látta elkerülni, hogy csak még nagyobb bolondnak állítsa be magát, Filberto javára, így hát elvetette a fecsegés ötletét.
- És amúgy, hogy ismerkedtetek meg? - Váltott témát a biztonság kedvéért.
- Tulajdonképpen, neked köszönhetem. Yvone megtorpant a térdig érő fűben, és a szürke hegyekkel körülvett távol és Cedric értetlen arckifejezése között hintáztatta megdöbbent tekintetét.
- Ezt mégis..mégis hogy érted?
- Hát a professzor valójában nem tanít engem, és az elején kimondottan nem szívlelt, sőt... a folyosón már híressé váltam a tőle kapott intőktől, holott a legnagyobb kihágás, amit a magaménak tudhattam az volt, hogy nekidőltem a függönynek. Semmirekellőnek gondolt, és örömét lelte benne, hogy ezt velem is tudassa, lehetőleg minél nagyobb nyilvánosság előtt.
- Ki sem néztem volna belőle! - Yvone jól irányzott iróniával töltötte meg minden kiejtett szavát, de Cedric rá sem hederített, ahogyan azt már megszokhatták tőle, ha a professzorról beszélt.
- Az iskola mellett van egy múzeum, ahol francia királyok babonás vagy éppen kultikus tárgyát őrzik. A minap lementem a múzeumba, hogy képeket készítsek neked, mert a leveledben írtad, hogy érdekelne pár rejtélyes ereklye.
- Olyanokat őriznek, mint például VI. Károly király kardja? - Yvonenak azon nyomban eszébe jutottak a Filbert szobájában nyugvó könyvek, és a legunalmasabban talált, nagyon is rémisztő kép, amely a királyt és egy szörny kovácsolta kardot ábrázolt, de kijelentését azon nyomban megbánta..
- Cedric pillanatok alatt botlott meg egy szinte alig észrevehető kőben és arcára olyan maszk fagyott, amely ijedtségről és váratlan döbbenetről árulkodott.
- Honnan tudsz a tőrről? - Cedric éles, ingerült hangot hallatott.
- Tehát nem is kard, hanem tőr. - Mosolygott játékosan Yvone.
- Kérdeztem valamit Yvone! - Cedric szeme halvány méregben úszott, a lány legnagyobb meglepetésére, ezért kitalált egy könnyen hihető történetet az eredeti helyett.
- Egy könyvben láttam róla egy képet a suli könyvtárában. Tudod, hogy sokat olvasok, nem értem miért vagy meglepve.
- Az a tőr, nincs benne minden második történelemkönyvben Yvone, mert nagyon veszélyes titkokat rejt.
- Milyen..titkokat? - Yvone nagyot nyelt.
- Nem vagyok benne biztos, hogy elmondhatom neked...
- Cedric arca megmagyarázhatatlan volt, és hosszas tétovázás után, amikor elkezdett újra beszélni, hangja lelket rázóan sötétre váltott és Yvone bőrére kiült a hideg veríték.
- A Dague de folie, lefordított nevén az Őrület tőre eredetileg Bajor Izabella királynő tulajdona volt. A legenda szerint titokban faragtatta egy úgynevezett Fátyolkvarc kőzetből, amely a mai napig ismeretlen eredetű ásvány. Senki sem talált ehhez a kőzethez hasonló anyagot a mi földünkön, kivétel nélkül. Bajor Izabella állítólag közeli kapcsolatba került egy olyan különleges és történelmileg is meseszerű lénnyel, mint egy kobold.
- Cedric itt a szemét forgatta. - De akkoriban az emberek és koboldok közötti háború során rengetegen meghaltak, a koboldok egy földalatti világba kényszerültek, az ember területfoglalási kizsákmányolása útján, és ha bármelyik lény a másik világába akár csak átszökni is próbált, halállal fizetett. A tőr segítségével, Izabella épségben láthatta volna kobold szerelmét. Ám mielőtt az elkészült volna gonosz kezekbe került. A kapzsi és féltékeny Károly király nem nézte jó szemmel felesége titokzatos viselkedését, és bezáratta a koboldokat, akik a fogság alatt a király kényének kiszolgáltatva fejezték be a megkezdett mágikus tőr kovácsolását. A király arra akarta felhasználni a varázslatos fegyvert, hogy annak segítségével sértetlenül a koboldok világába jusson és lemészárolja a föld alatt élő családokat, de legfőképpen Izabella szerelmét. A tőrt azonban elkészítésének utolsó napján a koboldok állítólag megátkozták. Aki csak használni merészeli, gonosz átokkal kell együtt élnie, amíg csak teljesen meg nem őrül. VI. Károly király elméje, miután a tőr a tulajdonába került és használatra bocsátotta azt, menthetetlenül megbomlott. A király épp Bretagneba vezetett hadjáratot, amikor is a Le mansi erdőben az uralkodóra addig ismeretlen roham tört. Hirtelen árulásról kezdett kiabálni, és saját kíséretére támadt. Négy embert vágott le, mielőtt sikerült lefogni, majd pár óra múltán visszanyerte tudatát, és elnézést kért tettéért.
- Ez rettenetes...
- Aztán az úgynevezett „vadak bálján” egy baleset folytán a király négy maskarába öltözött, egymáshoz láncolt társával együtt rejtélyes módon elevenen meggyulladt. A király élete is súlyos veszélyben forgott, csak nagynénje, Berry hercegné mentette meg, amikor gyorsan betekerte palástjába a királyt, eloltva a lángokat. A királynak egyetlen társa tudta csak magát kiszakítani láncaiból, a többiek azonban tovább lángoltak, és súlyos égési sérüléseikbe napokon belül belehaltak. Az eset végleg őrületbe taszította az uralkodót. Sokan túlterheltségre és a királynő okozta csalódásra gyanakodtak, de aki tudott a tőrről és a kobold átokról kicsit sem volt meglepve.
- És aztán? - Yvone vállait nyakába húzva sétált szorosan Cedric mellett a magas füves tisztáson.
- A tőr akárhányszor emberi kézbe került, átkát kisugározta használójára. A legtöbben, sőt, kivétel nélkül bele is haltak. A tőr súlyos, kezelhetetlen látomásokat és hangulatváltozást, bizalmatlan félelmet kelt, amely egy idő után senkit sem kímél... - Yvone megremegve beleborzongott a történetbe.
- De ez mind csak mese Yvone.. - Cedric bátorítóan fogta át ijedt unokahúga vállát, és széles mosollyal jutalmazva vigasztalta őt. – Nem hinném, hogy a király a tőr miatt őrült volna meg. Ami azt illeti, én személy szerint nem hiszem el ezt a kobold históriát. Mégis ki az az agyalágyult, aki a mai technikai fejlődés közepette elhinné az ilyen meséket, vagy ha igazak is volnának ne talált volna rájuk bizonyítékot?! Úgy hiszem, a tőr egy egyszerű fertőzést hordozhat maximum, a többi mind az ember határtalan képzeletének és befolyásolhatóságának szüleménye.
- És.. most hol van ez a tőr? - Yvone már előre félt a választól, hogy az a bizonyos tőr szabadon létezik valahol, és tovább mérgezi az embereket.
- A tőrt most az iskolám helytörténeti múzeumában őrzik a rejtélyes tárgyak részlegén, amelyet szigorúan tilos látogatni. Ezért is furcsálltam Yvone, hogy te akár hallottál is erről a tőrről. Pontosan az eddig elhangzott rettenetes történések és titokzatos halálesetek azok, amelyek miatt a tőr titokban tartásra kényszerült, és amiért ilyen szigorú biztonság alatt áll.
- Akkor te mégis honnan tudsz ennyi mindent róla? - Yvone csípőre tette kezeit, és fontoskodva nézett unokabátyjára, aki csak lazán elmosolyodott.
- Természetesen Filberto professzortól. Ő az iskolánkban tanít, mellesleg ő az imént említett rejtélyes tárgyak részlegének egyik megbízott őrzője.
- Áh..akkor ezért van annyi misztikusan ősrégi könyve..
- Tessék? Mondtál valamit?
- Nem! Nem mondtam semmit.. - Yvone próbált ártatlanul kedves arcot vágni, ellensúlyozva ezzel Cedric gyanakvó kifejezését, összehúzott szemöldökével.
- Csak annyit, hogy nem fejezted be, hogyan is ismerkedtetek meg..
- Áh, igen. Tehát a minap lementem a múzeumba, hogy képeket készítsek neked, mert a leveledben írtad, hogy érdekelne pár rejtélyes ereklye. Aztán odajött hozzám, hogy kiossza újabb intőjét, amiért illegálisan fényképeket készítettem a múzeumban. Ám amikor elmondtam, hogy kinek készítem őket, nagyon furcsán reagált. Először meglepődött, majd elmosolyodott és azt mondta menjünk sétálni . Elég volt egy óra, hogy a barátommá fogadjam. Mindenféléről beszélgettünk, és mindketten rájöttünk, hogy félreismertük a másikat. Meséltem neki rólad, és arról, hogy olyan vagy, mintha a húgom lennél. Ezért is várta annyira, hogy megismerhessen téged, csak aztán..nem volt sok nyugodt pillanatotok, hogy rendesen beszélgethessetek.
- Yvone hümmögött egyet, és kissé gyanúsnak találta, hogy ő hozta össze ezt a legendás párost. Mégis mi lehet benne olyan érdekes, hogy egy goromba professzort, egy általa mélységesen gyűlölt kölyökkel összebarátkoztassa. Ekkor szeme elé úszott egy apró emlék, még a professzor látogatásának kezdetéről. „ - Mondja meg neki, hogy jól vigyázzon önre..ön nagyon értékes kisasszony!”
- Nekem ellenszenves.. És az az érzésem, hogy eltitkol előled valamit.
- Ne légy vele előítéletes Yv. Rendes ember, csak kicsit bogaras, és néha tesz olyan dolgokat is, amelyeket később megbán, csak az illetőtől már nem kér bocsánatot. Én is biztos ilyen lennék, ha a feleségem magamra hagyott volna elválasztva tőlem a saját gyermekemet is..
- Van gyereke? mondta Yvone meglepődve Azt hittem, hogy..hogy ő tipikusan az a fajta ember, aki egész életét a munkájának szentelte. Yvone a hírtől meghökkenve lépkedett felfelé a sűrűn benőtt zöldellő dombokon, ahogy egyre többet hagytak maguk mögött a végeláthatatlan legelőkből.
- Van neki igen, azt hiszem egy fia. Állítólag volt egy felesége, aki nem akarta elhagyni azt a falut, ahol nevelkedtek és nem akarta támogatni Filbertet álmai megvalósításában, így nem ment vele a francia fővárosba. Filbert azért még hagyott egy repülőjegyet a feleségének, hátha meggondolná magát, de az a jegy örökké kiváltatlanul maradt.
- Szomorú történet..
- Hát igen, nem sok emberi boldogság érte őt életében. Se kutyája se macskája, és sokszor a felfedezéseit sem értékelik nagyra, hiába a sok fáradozás, utazás és áldozat. Az tartja életben, hogy szereti a munkáját, és hogy egyszer majd újra láthatja a családját. – Hosszas csend uralta a barangolók túrájának utolsó szakaszát ezután a történet után.
- De nézd csak, megérkeztünk! - A Glamis kastély egy hatalmas zöld mező közepén szürkéllett, vaskos kövekből és mélyen ülő ablakokból kirajzolódva."
Egyébként a kastély, amelyről a könyvben és ebben a fejezetben is egy nyúlfarknyit szó esik, a való életben is létezik még vagy száz hasonló kísértet kastély testvéreként. Itt van egy izgalmas lista, amelyből kedvetekre szemezgethettek és akár többet is megtudhattok a szóban forgó Glamis kastély hátborzongató történetéről. Kellemes lúdbőrzést:)
(Mellesleg, VI. Károly francia király elméje valóban megbomlott és ezek az események tényleg megtörténtek....)
Kísértet kastélyok:
http://www.nlcafe.hu/utazas/20130330/szellem-kastely-europa-utazas-kulfold/
Utolsó kommentek